Új diákok 2006 ősztől

Halász Lilla
A Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumába kezdtem gimnáziumi tanulmányaimat, majd Amerikában a Pocola High Schoolban folytattam, és végül a Marquette Catholic High Schoolban érettségiztem le. Ezt követően a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját végzem Budapesten, ahol rövidesen befejezem a tanulmányiam. A Calasantinus programról édesapámtól hallottam és nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy külföldön végezhetem a főiskolát. Jelenleg a Trocaire Collegbe járok bussiness administration/medical office management szakra. Ezzel a képzéssel szeretnék többet megtudni az amerikai üzleti életről, valamint összehasonlitani a már meglévő ismereteimet az itteni nézetekkel. Mivel érdekel az egészségügy az üzleti pálya mellett, ezért választottam ezt a szakirányt. Az iskolám és a kialakult nagyon jó CTP-és közösség által, biztos vagyok benne, hogy az itt eltöltött idő nagyon hasznos lesz.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****

Horgas Gábor vagyok, 2006 októbertől a Saint Martin's University-n (Seattle mellett, Lacey-ben, Washington államban) fogok MBA képzésre járni. Felelősségteljes szerep vár rám, ugyanis ezen az egyetemen én leszek az első CTP-s diák, így korántsem mindegy milyen benyomást alakítanak ki rólam, és hogyan tudom megalapozni az utánnam érkezők előtt az utat. A CTP céljairól és a lehetőségekről először körülbelül egy éve, kedves barátomtól Török Jánostól hallottam, aki mint gondolom már sokan tudjátok, már január óta a Canisius College hallgatója. Idén márciusban döntöttem el, hogy én is megpályázom a CTP ösztöndíjat. Diplomámat a Pécsi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szereztem, Marketing szakirányon, ezután négy évig a Vodafone Magyarország Marketing osztályán dologoztam, mint üzleti elemző, majd mint termék menedzser.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****
Kész Zoltánnak hívnak. Nehéz leírni, hogy mennyit fordult velem a világ 2006. március 18. óta. Akkor olvastam ugyanis először a CTP-ről a Magyar Nemzetben. Aztán jelentkeztem, s olyan gyorsan peregtek az események, hogy azt vettem észre, hogy itt vagyok Buffalóban. A Medaille College-ba járok Education képzésre. Otthon az ELTÉ-n végeztem angol szakon 1997-ben. Azóta tanítok, mondhatni világszerte, hisz Almádin és Veszprémen kívül Los Angeles mellett is tanítottam amerikai törit egy évig. 2 éve kezdtem a doktorimat amerikanisztikából, azon belül amerikai külpolitikából az ELTÉ-n. Emiatt is kapóra jött ez az ösztöndíj, mert itt azért könnyebb kutatni.
Van egy csodálatos kisfiam otthon, aki most nagyon hiányzik, de minden nap beszélek vele, s már bekarikázta a naptárban a napot, amikor újra lát. Imádok sportolni, főleg focizni, kézizni és síelni. De nagyon szeretem a jégkorongot is, úgyhogy mindenképpen elmegyek egy Buffalo Sabres meccsre amíg itt vagyok.
Bár itt pár sorban nagyon egyszerűen írtam le magam, de azért ennél sokkal bonyolultabb vagyok :)
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****

Lengyel Veronikának hívnak. Az ELTE-n történelem szakon és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Jogi Karán folytattam tanulmányaimat Budapesten. 2004-ben végeztem. Ezt követően egy egyéves EU szakjogász képzésben vettem részt Belgiumban. A CTP-ről egy nagyon jó ismerősömön keresztül hallottam, aki néhány évvel ezelőtt tanult a D’Youville Főiskolán, Buffaloban, New York államban. Ez egy kétéves képzés volt, nemzetközi üzleti tanulmányok terültén. Elmesélésén keresztül nagy ösztönzést kaptam a pályázásra, hiszen az ismerősöm, és most már tudom én is, a CTP-s diákok személyében nagyon sok intelligens és keresztény értékközpontú fiatalt ismerhetett meg, emellett a nemzetközi üzleti tanulmányok területén jó oktatásban vehetett részt. A korábbi képzésemet szeretném kiegészíteni egy gazdasági típusú végzettséggel. Az amerikai képzéstől egy gyakorlati és logikus szemléletmódot várok, kiegészítve kutatással, személyi készségek fejlesztésével. Ezen kívül szeretném magamévá tenni azt a pozitív szemléletmódot, mellyel az amerikaiak rendelkeznek. Visszatérve Magyarországra szeretnék ebből átadni a következő generációnak.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****

Mihályi Dórinak hívnak. A buffalói magyar diákokkal és a CTP-vel az év elején ismerkedtem meg itt Buffalóban, amikor is cserediákként töltöttem itt 3 hónapot az Amerikai Magyar Orvosszövetség jóvoltából. Annyira megtetszett a társaság ;) és az ötlet, hogy Amerikában tanuljak egy kis üzletet, hogy amint hazaértem, jelentkeztem a CTP-be. A nyáron lediplomáztam, és szeptemberben már ismét Buffalóban voltam. Most a Trocaire College-ba járok, Lillához hasonlóan Medical Office Management szakra - ezt tudom késõbb orvosként leginkább hasznosítani. Bár még csak 1 hónap telt el, bizton állíthatom, hogy ez a hely még mindig olyan jó, mint a tavasszal volt! :)
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****

Nevem Nagy Attila, 1982. junius 25-en szulettem a felvideki Dunaszerdahelyen.
A komaromi Selye Janos Gimnaziumban tett erettsegit kovetoen a budapesti Pazmany Peter Katolikus Egyetem Jog- es Allamtudomanyi Karan jogot hallgattam, cum laude minositesu diplomamat 2005. julius 2-an vettem at. Az elmult egy evben egy kereskedelmi vallalatnal, illetve egy budapesti ugyvedi irodaban dolgoztam jogi asszisztenskent, illetve ugyvedjeloltkent. A CTP-rol tavaly osszel hallottam eloszor, akkor jelent meg egy interju a Heti Valaszban Forgach Peterrel, majd azt kovetoen lattam a Calasanctius Training Program hirdeteset is a lapban. Mivel mar korabban is szerettem volna kulfoldon tanulni es egyben az en vilagnezetemhez hasonlot vallo kozosseg resze lenni, 2006 februarjaban adtam be palyazati anyagomat, s igy kerultem ki iden az Egyesult Allamokba. A Niagara Egyetemen az MBA tanulmanyaimat 2006. szeptembereben kezdtem meg, s nagyon orulok, hogy itt lehetek. Szabadidomben rendszeresen futok es uszok, valamint nyelveket tanulok. Anyanyelvemen kivul szlovakul, lengyelul, angolul, nemetul beszelek, valamint iden ujra kezdtem a franciat es spanyolul is tanulok.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****

Palkovics Péter vagyok, 1979. március 7-én születtem. 6 éves koromtól Budapesten élek. Középiskolába a Móricz Zsigmond Gimnáziumba jártam, majd a Budapesti Közgázra sikerült felvételt nyernem. Ott 2002-ben végeztem Külgazdasági szakirányon.
2000. szeptembere óta dolgozom. 2003. október végéig human erőforrás tanácsadással, toborzással, fejvadászattal, tréningek szervezésével foglalkoztam.
2003. november 1-től kiutazásomig (2006. augusztus) a Renault Hungária Kft. Vevőszolgálati igazgatóságán dolgoztam. Két évig alkatrész kereskedelmi tanácsadóként, majd projektmenedzserként.
A CTP programról Mészáros Lászlótól hallottam először.
Amit fontosnak tartok elmondani: sokat sportolok, járom a természetet, fotózok. Szeretem emberek között tölteni az időt, és erre minden lehetőséget megragadok. Ha épp nincs rá lehetőség, akkor teremtek…
Mindemellett megszállott autórajongó vagyok, és visszatérve is az autóiparban/-kereskedelemben szeretném folytatni karrieremet.
A Niagara University-re járok. MBA programot hallgatok stratégiai menedzsment szakirányon. Kollégiumom nincs, albérletben lakom.
Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt az USA-ban tanulni, megismerni az itteni kultúrát, embereket és jól megtanulni a nyelvet. Remélem, szakmai gyakorlatot is alkalmam lesz szerezni. Abban már most biztos vagyok, hogy a CTP-nek köszönhetően nagyon értékes baráti kapcsolatokkal is gazdagodom.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****
Salekovics Máté vagyok,új CTP-s diák Buffalóban.Én vagyok itt a legfiatalabb,még csak most leszek 20 éves.Budapesten a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségiztem 2005-ben.1 évet jártam a BME Közlekedésmérnöki Karára, autótervező gépészmérnök szerettem volna lenni de rájöttem,hogy sokkal jobban értek a számitógépekhez mint a géprajzokhoz,ezért a nyár elején kiiratkoztam az egyetemről.
Forgách Pétert tavaly ősszel ismertem meg közös ismerőseink segitségével.Péter mesélt a CTP-ről és elmondta,hogy nekem is itt kéne tanulnom.Júniusban tudtam meg tőle,hogy itt a Trocaire College-en is tanulhatok számitástechnikát,Computer Hardware and Network Technology-re járok.Ettől a szaktól alapozást és jó angoltudást várok,utána szeretnék továbbtanulni egy otthoni egyetemen vagy főiskolán. Szeretek biciklizni,sielni,vitorlázni és nagy Formula 1 rajongó vagyok.Imádom a modern autókat,ezért itt Amerikában szenvedek is,mert itt hihetetlen milyen fejletlen járgányok vannak.
**** CTP **** CTP **** CTP **** CTP **** CTP ****
_S_z_ö_d_é_n_y_i Á_k_o_s_
Budapesti Piarista Gimiben érettségiztem. Akkori osztályközösséggel még mindig igen erős a kapcsolatom, évente 2 hivatalos programunk van.
Diplomámat villamosmérnökként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen védtem meg és Spanyolországban a Barcelonai Távközlési Kutató Központban írtam. 2 évig dolgoztam a BME távközlési és média informatiaki tanszékén.
_S_z_ö_d_é_n_y_i_n_é___M_e_l_l_á_r___Z_s_u_z_s_i_
Zsuzsival a szentjánosbogár (jezsuita lelkiségű közösség) vezetőképzőjén ismerkedtünk meg 1999-ben. Esküvőnk 2004-ben volt. Zsuzsi kommunkiáció-művelődészszervezés diplomáját 2005-ben szerezte. Dunakeszin nőtt fel, és neki is egy húga van. Rendkívül jó és odaadó feleség.
CTP-vel úgy ismerkedtünk meg, hogy kaptam egy email-t amiben egy niagara egyetem ösztöndíjáról írt Réka, és amire reflexszerűen REPLY-t nyomtam. Amerikától azt várom, hogy nagyon meg fog változtatni, amit már valamennyire meg is tett. Az előítéleteimet mindenképpen lerombolta már.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home