International Fest @ Canisius, 2006
Március harmadikán, pénteken a nemzetközi erők fokozódását ünnepeltük a Canisius College-on. Minden évben megrendezésre kerül ez az esemény, ami ebben a suliban általában kifejezetten nagyra sikeredik. Jelenleg több mint 100 nemzetközi (értsd, nem amerikai) diák tanul itt, több mint 30 különböző országból. Az eseményen a közreműködő nemzetségek sarjai a legkülönbözőbb módon mutatják be azt az országot, ahonnan jönnek, de olyan is előfordul, hogy egy amerikai talál ki valamit, amivel részt vehet az eseményen, így kapván kreditet a munkájáért valamelyik óráján. Mint pl. a mellettünk levő asztalon francia palacsintát áruló leányzó, akiről kis idő elteltével derült ki, hogy amerikai, semmi köze a franciákhoz, és csak órai munka keretében van jelen, és adja ki magát franciának.
Szóval, a fesztiválon a magyar csapat is megmutatta magát. De még hogy! A Tonawanda family azt találta ki, hogy főz valami finomat a rendezvényre, ami Esther Northmannak is nagyon tetszett, mondván az amerikaiakat a gyomruknál fogva lehet megfogni. Kitaláltuk hát, hogy valami különlegesebb dolgot szeretnénk csinálni, nem gulyást, mert általában az kapható a magyar rendezvényeken, legyen az bárhol ahol eddig jártunk. Csináljunk Hortobágyi Húsos Palacsintát, jött az ötlet, és ez támogatásra is talált azonnal mindannyiunk között. A kaját természetesen mindenki nagy erőbedobással készítette, mindenkinek meg volt a maga feladata. Orsi a palacsintákért felelt, János a hagymáért és a habarásért, Andris pedig a töltelékért, a hortobágyiért.

A suliba pont jókor érkeztünk, láthattuk a többi nemzet diákjait elkészülni a saját standjaikkal. A mi helyünk a Magyar Háztól kölcsön kért képekkel, Nagy-Magyarország térképpel és Nemzeti zászlóval volt díszítve, Pétertől kölcsönkapott terítőn terítettünk meg, kipakoltuk a Magyarországot népszerűsítő brossuráinkat, és a magyarországi fürdőket bemutató filmet.
Elmondhatjuk, hogy nagyon sokan jöttek a standunkhoz, és mindenki pozitív élményekkel távozott onnan. A kaja hatalmas siker volt, éppen elég lett, és sokan mondták, hogy felkeltettük az érdeklődésüket az ország iránt. Jó ötletnek bizonyultak a kiadványok, sokan nézték át őket. Találkoztunk pár régen kiköltözött magyarral is, velük nagyon jókat lehetett beszélgetni, elmondtuk, hogyan tudnak Magyarországra jutni.

Nagyon klassz volt a japán és a jordán asztal, ahol japán és arab írással írták le az odatévedt emberek nevét, henna-festést kaptak a lányok a kezükre, hasukra, ki ahova akarta, nagy afrikai és ír táncos csoport adott elő és táncoltatta a népet az egyik teremben, lengyel középkori ruhát próbálhattunk fel egy fotó erejéig, volt bor-kóstolás, karaoke, filmvetítés, dínom-dánom. Az ebédlőbe hatalmas etetés és táncos mulatság volt szervezve. Mindenféle nemzetközi ételt rendelt a suli egy helyi étteremből, amit a szokásos desszert és kávé követett. Nagyon sokan jöttek el erre a rendezvényre, igazán jó munkát végeztek a diákok. Sok ismerős diákkal talákoztunk, és sokat ismerhettünk meg itt.


Klassz este volt! :)
Tonawanda Family

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home